Közigazgatásban kezdtem — szerettem a rendszert, a döntések felelősségét és az igazságosságot. Aztán az élet más irányt mutatott: megszülettek a gyermekeim, és velük együtt egy új világ nyílt meg előttem. Ahogy egyre jobban megismertem őket, kiderült, hogy többen autisztikus és ADHD-s jellemzőkkel élnek. A diagnózisok nem címkék voltak, hanem kulcsok: megértést, elfogadást és egy neuroaffirmatív, szeretetteljes szemléletet hoztak az életünkbe.

A coachingban mindez összeér: a kérdezés, a figyelem, az empátia és a rendszerszemlélet mellett a spiritualitásom is jelen van. Integrált, koaktív szemléletben kísérek — partnerségben, ahol a kliens fedezi fel saját életében az isteni mozgásokat, én pedig tükröt tartok, kérdezek és segítek meglátni, hol van jelen a Lélek. Coachként nem vagyok terapeuta vagy lelki vezető; a coaching a jelenre és a jövőre fókuszál: mire hív most Isten az életedbe, és hogyan válaszolhatsz rá.

A ferences lelkiség egyszerűsége, az apró, szeretetteljes lépések és a derű vezetnek — így segítem a szülőket, fiatalokat és felnőtteket abban, hogy újrainduljanak, megújuljanak és rátaláljanak saját útjukra.

Keresztény szülőként és hittanárként nagyon fontosnak tartom, hogy gyermekeinket az önálló, boldog, értékes életre segítsük. A fiatalok nevelése nem könnyű feladat. A fiatalok nevelése nem könnyű feladat – különösen, ha neurodivergens gyerekekről van szó.
Hiszem, hogy a következetes, rugalmas, kapcsolódó és határokkal támogató nevelés minden gyermeknél működőképes lehet.
Ebben sokat segít a coaching szemlélet is: abban erősít, hogy mindenki a saját erőforrásaira és ajándékaira építve találhassa meg a helyét a világban.